Szülői Munkaközösség

Hírek, Aktualitások

2015. október 04. - matyas.szmk

 

katalin_bal2018jpg.jpg

SZMK Hírlevél 2018.10.01.

- A Szülői Munkaközösség megtartotta a 2018-szeptemberi ülését, amelyen az alábbi döntéseket hozta:

- Mint ahogy korábban megírtuk, a Közösség a legutóbbi pénzügyi beszámoló (2018.05.) óta a az iskola udvarának rendbetételére gyűjtött 901 216 Ft-hoz további 111 120 Ft támogatást kapott a nyár eleji palacsintaárulással, így nyár elején már hat nullás összeggel tudta volna segíteni az iskolát. Nyáron a papírgyűjtés segítésére lebetonozott rész mellett ugyan egyéb fölmunkákat is végeztek a hátsó udvarrészen vállalkozók, de szerencsére létezik még olyan, hogy munkával, anyaggal való támogatás így egyenlőre, nem volt szükség a pénzbeli adományra, amit külön köszönünk a munkát és az anyagokat felajánló cégeknek.

A pedagógusokat gravírozott tollakkal leptük meg év végén, aztán szörpöt vásároltunk a gyereknapra és megvásároltuk az új mátyás pólók prototípusait is, így 2018/19-es tanévet 910 056 Ft.al kezdhetjük.

További támogatást 550 000 Ft kapott az iskola Pomáz Város Önkormányzatától is, a burkolt udvarrész csapadékvíz elvezetésének kijavítására, amely már olyan problémává vált, hogy eső esetén az állóvíz pangása miatt az udvarra nem lehetett kimenni. A támogatást Vicsi László a polgármesteri keretéből ajánlotta fel melyhez a szülői munkaközösség további 200 000 Ft kiegészítést szavazott meg az ülésen, tekintettel arra, hogy a beruházás költsége 750 000 Ft. (A magas költségeket az indokolja, hogy a meglévő rendszert el kell bontani és csapadékvíz elvezetését föld alatt újjá épített csatornával és két új beton aknával lehetséges csak megoldani, hosszan kivezetve az iskola területéről.)

A közösség a pénzügyi beszámolót elfogta.

 

A mátyás pólón lévő logót a gyerekek rajzai közül szavazással választottuk ki. A nyertes rajzot pedig Rusznák Zita (7.a) osztályos tanuló készítette. A rajz egy hollót ábrázol, szájában egy gyűrűvel. A nyertesnek egy fagyibérletet is ajándékoztunk, amellett hogy a rajzával ezek után sok tanuló pólóján fog majd találkozni.

A mátyás pólók ára egységesen 1500 Ft lett, melyet próba után lehet adott méretre megrendelni. A megrendelések összegyűjtésében kérjük az iskola titkárságának segítségét.

A közösség javasolja a mátyás póló egyenpólóként való viselését is oly módon, hogy az iskola vezetőségének végső döntésére bízza, hogy határozza meg, hogy azt mely alkalmakra vegyék fel a diákok. (tornaóra, családi nap, Pomáz napja, sportversenyek más iskolákkal szemben stb.)

Zemlényi Ágnes az SZMK elnöke jelezte, hogy 2018. november 24.-ére lefoglalta a Művelődési Házat a minden évben az iskola támogatása céljából szervezett Katalin Bál megrendezésére. A terembérlet összege várhatóan 105 000 Ft lesz.

Tekintettel arra, hogy a szülői munkaközösségnek a szervezeti működési szabályzata szerint évente új vezetőt valamint helyettest kell választania az közösségi ülésen bemutatkoztak az új választmány jelöltek.

A közösség elnöknek Gulyás-Sudár Tímeát, (1/b) helyetteseinek pedig Gerencsér-Szegezdi Gabriellát (1/b), valamint Schmidt Ildikót (5/b) választották meg.

Ezúton szeretnénk megköszönni Zemlényi Áginak valamint a rövid ideig helyettesítő Horváth Viktóriának - akik úgy érezték, hogy egyéb okok miatt lemondanak, illetve nem indulnak újra – az eddigi kitartásukat és munkájukat, amit a közösségért tettek, valamint Schmidt Ildikónak pedig gratulálunk az újraválasztásához.

A közösség felvetette, hogy átalakul egyesületté.  Amennyiben az új vezetők a konkrét jogi feltételeket áttekintették,  külön közgyűlésen szükséges erről a végső döntést meghozni. Az egyesületté válás előnyei között a változtatható szélesebb célok meghatározhatósága, átláthatóbb pénzügyi elszámolások, jogi személlyé való válás (egyesületi bankszámlaszám, adóbevallás) pályázati lehetőségek tágabb megnyílása, adó 1%, közcélúvá válás, változtatható taglétszám (min 10) stb. szerepelnek. Amennyiben az egyesület megvalósul a javasolt név: Pomázi Mátyás Iskola Szülői Közösségének Egyesülete rövidítve POMISZKE.

  1. október 11.én csütörtökön találkozunka Napközi Bisztróban 18 órakor munkamegbeszélésre. A megbeszélés témája a Katalin Bál szervezése. Aki nem tud segíteni a szervezésben, de jó ötletei vagy kapcsolatai vannak, kérjük mindenképpen jöjjön el, segítse a közösséget!

 

az SZMK nevében

Hámornyikné Csemeczki Zita

szülő

-----------------------------

SZMK HÍREK

Kedves Szülők!

Ezúton meghívjuk a Pomázi Mátyás Király Általános Iskola Szülői Munkaközösségének gyűlésére

2018. szeptember 27.-én csütörtökön 18 órától.

Helyszín: az iskola földszintjén lévő legelső tanterme

(Az ülés nyilvános, ezért mindenkinek van tanácskozási joga, de szavazati joggal csak a választott szülői képviseleti tagok rendelkeznek. Amennyiben az osztályonként két választott tag nem tud eljönni, kérjük, hogy gondoskodjon a helyettesítésről.)

  1. Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása
  2. Beszámoló a 2017/2018 évi munkáról, pénzügyi elszámolás
  3. Új szülői választmányi tagok bemutatkozása
  4. Választmányi (SZMK) elnök, és helyettes jelöltek bemutatkozása, megválasztása titkos szavazással (Egy éves tisztség! Bármelyik osztályon belül megválasztott SZMK tag lehet.)
  5. Egyesületi átalakulás lehetőségének megtárgyalása
  6. 2018/19 éves munkaterv kialakítása és elfogadása, Mátyás pólók árusítása, Katalin Bál szervezése
  7. Egyéb: felmerülő kérdések felvetések, javaslatok.

Zemlényi Tibor Róbertné Ági 
elnök

Email: szmkpomaz@gmail.com

----------------------------------------------------------------------------------------

Nyertes Mátyás Póló rajz: Rusznák Zita 7.a

matyaspolorajz.jpg

------------------------------------------------------------------------------------------

SZMK Hírlevél 2018.05.28

Sikeresen lezajlott a 05.28-ra meghirdetett PALACSINTA NAP Kora reggel már volt aki hétre elhozta amit hajnali fél ötkor elkezdett sütni a gyerekeknek. Volt kakaós, házi baracklekváros, eperlekváros, nutellás, túrós, fahéjas, gluténmentes, laktózmentes, vaníliakrémes, rózsaszín.

A palacsintákat 100 Ft-ért árultuk, de természetesen azok sem maradtak ki a jóból akiknek nem volt zsebpénze! 

Elképesztőek vagytok kedves Anyukák, Nagymamák, és had feltételezzem Apukák! Éreztük a sok szeretetet amivel a napfelkelte előtt serénykedtetek azért, hogy a gyerekeknek legyen egy jó napja na és nem utolsó sorban, hogy az iskola fejlődjön szépüljön. Mindenkinek üzenjük, (így annak is aki most nem tudott rész vállalni a közös munkában) hogy megérte, mert 111.120.- Ft támogatást adtak a gyerekek, szülők. Köszönjük azoknak az anyukáknak  a segítségét is akik az árulásban váltották egymást és segítették, hogy gördülékenyen teljenek az óra közti szünetek egészen délig. Hálás köszönet : Karbanné  Marika 7.b, Jenei Zsuzsa 1.c, Schmidt Ildikó 2.b, 4.b , Rohács Anikó 7.a . Horváth Viki 5.c, 7.a , Zemlényi Ági, Arany Viktória 1.c. /

A Plakát tervek elkészítésében nagyon köszönjük Hámornyikné Csemeczki Zita segítségét ! :) 

Tiszta szívvel köszönjük az Iskola dolgozóinak a segítséget ezen a napon: a Tanári kar segítségét ,  Mező Erzsike és a konyhás nénik közreműködését ! :) 

Hamarosan jelentkezünk egy kisebb pénzügyi összefoglalóval .

Üdvözlettel: 

Zemlényi Ági , Schmidt Ildikó ,Horváth Viktória 

SZMK 

polo-palyazat_plakat.jpg

palacsintaposzter2018.jpg

-----------------------------------------------------------------------------------------

SZMK Hírlevél 2018.05.10.

- Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a Szülői Munkaközösség 2018. április 26-ai gyűlésén a korábban megválasztott Kovácsné Végh Edina szülői munkaközösség elnökének helyettese családi okok miatt lemondott. A közösség a elfogadta a lemondását, és tekintettel arra, hogy a nyár folyamán a támogatások közvetlen módját azaz felhasználását legalább három megválasztott szülő (elnök és két helyettese) kell hogy ellenőrizze, ezért a jelenlevők között 2018 tanév megkezdéséig ideiglenes helyettest választott, melyet Horváth Viktória 7 és 5. c osztályt képviselő szülő elvállalt. A mai napig a jelölésével kapcsolatban ellenvélemény, vagy egyéb más személyi javaslat nem érkezett be ezért megválasztottnak tekintjük. Köszönjük előre is a segítségét!

- A munkaközösség elfogadta továbbá a pénzügyi beszámolót is, melyet jelen levélhez mellékelünk. A beszámoló szerint a 2017-es tanév végén a közösségnek 532 874 Ft-ja volt, melyet 2017 év végén megrendezett Katalin bál 389 382 Ft-al növelt, így a kisebb karácsonyi kiadások után 2018. áprilisában összesen a felhasználható támogatási összeg 901 216 Ft lett.

- A munkaközösség a támogatási összegből (azaz 901 216 Ft-ból) 200 000 Ft-ot elkülönít 2018 szeptemberéig. A fennmaradó összeg felhasználását elsősorban a nyár folyamán az udvar rendezésére kívánja fordítani.

- A 2018/2019 tanévre a Mátyás pólók megtervezéséhez a közösség úgy döntött, hogyRAJZPÁLYÁZATOT hirdet a gyerekek között. A nyertes rajz fogja díszíteni az egységes pólót ami a Mátyás iskolát jelképezi. A nyertest a dicsőségen kívül – hogy a rajza minden mátyásos gyerek pólóján ott lehet- 10 gombócos fagyibérlettel is megjutalmazzuk. (melléklet)

- Ismét lesz a közkedvelt palacsinta nap, melynek bevételét a Mátyás pólók megrendelésére különítené el majd a közösség, hiszen az első pólógyártásokat meg kell előlegezni. (2016 és 2017 éven ez 100-100 ezer forintot jelentett!) A palacsinta napra osztályonként 60 palacsinta megsütésének felajánlását várjuk a szülőktől, vagy palacsintánként 100 Ft-ot adni a gyermeknek annak megvásárlására. Természetesen egyetlen gyerek sem marad, majd éhesen ezt garantáljuk! A nutellás palacsinta nagyon menő sokan keresik, de természetesen egyéb fajtákat is szívesen várunk! Kérünk mindenkit, hogy fajtánként feliratozza a palacsintákat, hogy könnyebb legyen árulni, csoportosítani az aztalon! Várjuk a szülői segítség jelentkezését is a reggel 7 órától való áruláshoz az iskolában. Akár egy órára is jó ha el tud jönni valaki! (Zemlényi Áginál lehet jelentkezni!) (melléklet)

- A gyereknapon ami idén 2018. június 13-án lesz, a pedagógusok kérésére szörppel kedveskednénk a szomjas gyerekeknek a korábban kapott támogatási keretből!

- A szülői közösség természetesen az év végi pedagógusnapra is készül és nem fog elfelejtkezni a technikai dolgozókról sem, de ez titok! (Szóban persze megmondjuk a meglepetést annak, aki nem árulja el!) J

Hámornyikné Csemeczki Zita

------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves Szülők!

Ezúton meghívjuk a Pomázi Mátyás Király Általános Iskola Szülői Munkaközösségének gyűlésére

  1. december 7-én csütörtökön 18 órától.

Helyszín: az iskola földszintjén lévő legelső tanterme

(Az ülés nyilvános, ezért mindenkinek van tanácskozási joga, de szavazati joggal csak a választott szülői képviseleti tagok rendelkeznek. Amennyiben az osztályonként két választott tag nem tud eljönni, kérjük, hogy gondoskodjon a helyettesítésről.)

  1. Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása
  2. Katalin bál eredményének beszámolója, annak elfogadása
  3. A támogatás felhasználására való javaslatok és a bálból megmaradt bontott italok vására
  4. Egyéb: felmerülő kérdések felvetések, javaslatok.

Zemlényi Tibor Róbertné Ági 
elnök

--------------------------------------------

--------------------------------------------

2017. november 27. Hamarosan beszámolunk a Katalin jótékonysági bál eredményéről amely ismét nagy sikerrel és eredménnyel zajlott. Köszönjük a sok segítséget és támogatást az iskola nevében is!

Megérkezett a Váci Tankerület válasza a büfével kapcsolatban feltett kérdéseinkre:

A Váci Tankerület vizsgálatot indított az iskolai büfével kapcsolatos levelünkkel kapcsolatban és az alábbi tájékoztatást adták:

(A levél szó szerinti idézését egy az egyben való közlését a levél feladója megtiltotta ezért annak csak a tartalmát ismertetjük tőmondatokban.)

 

A büfében a csokoládé nem tartozik a NETA hatálya alá illetve vannak glutén érzékenyeknek való termék is.

Chips a vállalkozó szerint nincs az üzletben.

A hamburger az OGYÉI ajánlásoknak megfelelő, salátával és sült csirkehússal készül.

A mikrohullámű sütő használatát semmilyen jogszabály vagy előírás nem tiltja. Akinek ez nem megfelelő, az a vásárló ne vegye igénybe a szolgáltatást.

A vállalkozó a pályázathoz benyújtott árlistával dolgozik, annak másolata van kifüggesztve.

A büfé termékei az OGYÉI és a 2011 évi CIII. ajánlásainak megfelelnek.

A büfé üzemeltetőjét megkérdezték, hogy szerinte milyenek a tanári tanulói szülői visszajelzések és a tanulók szerint sokkal nagyobb a választék,mint az előző üzemeltetőnél. Van ami olcsóbb is. Az alkalmazott maximálisan helyt áll a vásárlók igényeinek.

Reggelente több szülő és gyermek vásárol.

Kérik, a szülői munkaközösség közreműködését, hogy a büfé üzemeletetője közmegelégedésre végezhesse a szolgáltatását.

Tájékoztatják a közösségünket, hogy a Váci Tankerületnek élő szerződése van a vállalkozóval, így a szerződést azonnali felmondását és új pályázat kiírását nem látják indokoltnak.

 

 Az SZMK levele a büfé működéséről:

szmk_bufelevel1.jpg

szmk_bufelevel2_1.jpg

SZMK Hírlevél 2017.10.05.

-A Szülői Munkaközösség az október 5-ei ülésén úgy határozott, hogy javasolja, az iskola házirendjének azon pontjának a megváltoztatását, amely arra vonatkozik, hogy a gyermek betegsége esetén a szülő 3 napot igazolhat orvosi igazolás nélkül. A szülők 5 napra való emelést (változtatást) javasolnak a házirendben, azaz 5 munkanap amennyiben a gyermek csak kis mértéken beteg és nem indokolt orvos láthatása, (de a szülő megítélése szerint nem mehet közösségbe), a szülő igazolhatja az iskola felé a betegség miatti távolmaradást, hiányzást. Kérjük a pedagógusokat, hogy vitassák meg a házirend javaslatot!

- Folyamatban van a Mátyás pólók megtervezése, beszerzése is. Reméljük hamarosan kitudjuk választani a megfelelő céget a feladatra. 

- A Szülői Munkaközösség felé több panasz érkezett az újonnan megnyílt büfére vonatkozóan: hamburgert, chipset, nagyobb mennyiségű csokit árulnak miközben Öko iskolánkban az egészséges életre való nevelés folyik. Drágább kisebb méretű szendvicseket, kávét találunk a polcokon és mikrózva kapják a meleget a gyermekek. Mindamellett, hogy szeretnénk felhívni a szülők figyelmét, hogy az otthon csomagolt szendvicset részesítsék előnyben, a közösség levélben fogja megfogalmazni az üzemeltető KLIKK felé (Tankerület), hogy azonnali hatállyal mondja fel a  bérlővel bérleti szerződést a fenti indokok miatt, és a későbbieken újonnan kiírt pályázat véleményezésébe vonja be a közössünket is, hiszen olyan közétkeztetésről van szó, amely ugyanolyan fontos, számunkra, mint az ebédeltetés.

- Ismét megszervezzük az iskola támogatását elősegítő jótékonysági bálunkat, a Katalin bált. A bál 2017. november 18-án szombaton 19 órától lesz, melyre sok szeretettel meghívunk mindenkit! Kérjük a Szülőket keressék meg a szervezőket, ajánlják fel a segítségüket, mert nagyon sok munka vár ránk. Körülbelül 250-300 fő jön el évről évre és nagyságrendileg 500 000 forint támogatást tudunk ezzel az iskolának adni, miközben a tanárok és szülők együtt jól érzik magukat egy zenés estélyen. A segítséghez a következő linken lévő táblázatba írjátok be a neveteket, hogy miben tudtok részt vállalni. Aki nem tud eljönni az attól még támogathatja az iskolát egy úgynevezett támogatói jegy megvételével.

A további információkat megtaláljátok a mellékelt plakáton.

Hámornyikné Csemeczki Zita

----------------------------

katalinbal2017_plakat.jpg----------------------------

Kedves Szülők!

Ezúton meghívjuk a Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

Szülői Munkaközösségének gyűlésére,

2017. október 5-én csütörtökön 18 órától.

Gyere el, és segíts a jótékonysági bálunk szervezésében!Minden szülőt szeretettel várunk, aki tud, vagy szeretne segíteni! (Nem csak az SZMK tagok jöhetnek!)

  1. Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása
  2. Orvosi igazolások kérdésének megvitatása
  3. Katalin Bál szervezése
  4. Egyéb: felmerülő kérdések felvetések, javaslatok.

 Zemlényi Tibor Róbertné Ági 
elnök

---------------------

Kedves Szülők!

Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a Szülői Munkaközösség 2017. szeptember 21-ei gyűlésén a 2017/2018-as tanévre ismét Zemlényi Tibor Róbertné Ági-t választotta meg a munkaközösség az elnökének, aki a továbbiakban Schmith Ildikóval és Kovácsné Végh Edinával, mint elnökhelyettesekkel együtt látja el a feladatokat.

Gratulálunk mindannyiuknak! Kérünk mindenkit, hogy segítse munkájukat!

----------------------

Kedves Szülők!

Az iskolai büfével kapcsolatban a suli honlapon megjelenő cikkre szeretném felhívni a figyelmeteket, továbbá mellékelem a pályázati kiírás szövegét a teljes tájékozódást segítve.

Hámornyikné Csemeczki Zita

-------------------

Kedves Szülők!

Ezúton meghívjuk a Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

Szülői Munkaközösségének gyűlésére,

2017. szeptember 21-én csütörtökön 18 órától.

Gyere el, rád is számítunk!

 (Az ülés nyilvános, ezért mindenkinek van tanácskozási joga, de szavazati joggal csak a választott szülői képviseleti tagok rendelkeznek. Amennyiben az osztályonként két választott tag nem tud eljönni, kérjük, hogy gondoskodjon a helyettesítésről.) 

  1. Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása
  2. Új szülői választmányi tagok bemutatkozása
  3. Választmányi elnök, és helyettes jelöltek bemutatkozása, megválasztása titkos szavazással
  4. 2017/18 éves munkaterv kialakítása és elfogadása, Katalin Bál szervezése
  5. Egyéb: felmerülő kérdések felvetések, javaslatok.

 Zemlényi Tibor Róbertné Ági 
elnök

----------------------------------

Kedves Szülők!

Már csak kettőt kell aludni és hamarosan megkezdődik az új tanév.

Bizonyára sokan aggódva figyeltétek a nyári felújítási munkálatokat, amelyek a jeles napra nem fognak teljesen befejeződni. Az Önkormányzat tájékoztatása szerint, a munkálatok mennyisége miatt az eleve 5 hónapra tervezett felújítás során sajnos nem lehetett elkerülni a tanítási időben való építési tevékenységeket, így a szokásos nyári tisztasági festéseket is már csak az őszi szünetben lehet elvégezni a tantermekben. A termeken belül tanítási időben nem folyik majd kivitelezői munka, illetve igyekeznek nem zavarni a tanítást. A munkafolyamatok ütemezése miatt viszont szükség lesz a segítő kezekre, hiszen az ablak koszolódik amikor belül glettelnek, koszolódik amikor kívül festenek, vakolnak, és koszolódni fog majd amikor belül tisztasági festünk stb.

Természetesen egy építési munka során sok probléma felmerül majd a következő napokban, ezért Igazgató Úr arra kér mindenkit személyesen szóljunk neki, (kérdezzünk tőle) hiszen így közvetlenül tud majd intézkedni, segíteni, vagy akár tájékoztatni mindenkit, ha adott esetben szükség van rá!

Kérek mindenkit, hogy legyetek megértéssel és türelemmel az építkezéssel kapcsolatban, hiszen nem mindennapos az ilyen nagy felújítás az iskolánkban!

Tájékoztatok továbbá mindenkit, hogy a szülői munkaközösség tagjai közül a szervezeti működési szabályzat értelmében vezetőt is kell szeptemberben választani, így az első szülői lezajlása után kérek mindenkit aki érez magában elég erőt és energiát a közösségünk összetartására, az jelenjen meg a közös szülői értekezleten és jelentkezzen, vagy az arra alkalmas személyt ajánlja, támogassa!

Hamarosan jelentkezünk a szülői munkaközösségi ülés dátumáról.

Hámornyikné Csemeczki Zita

A polgármesteri hivatal tájékoztatása itt olvasható a pomázi honlapon.

--------------------------------------------------------

Kedves Szülők!

A Szülői Munkaközösség 2017. június 8-án rendkívüli ülést tartott, melynek jegyzőkönyvét a választmányi tagok már megkapták.  Az ülésen elhangzottakkal kapcsolatosan néhány napon belül a honlapunkon is tájékoztatunk mindenkit. 

Hámornyikné Csemeczki Zita

--------------------------------------------------------

Kedves Szülők!

Ezúton meghívjuk a Pomázi Mátyás Király Általános Iskola

Szülői Munkaközösségének 

gyűlésére,

2017. május 23-án, kedden 18 órától,

Gyere el, rád is számítunk!

(Az ülés nyilvános, ezért mindenkinek van tanácskozási joga, de szavazati joggal csak a választott szülői képviseleti tagok rendelkeznek. Amennyiben az osztályonként két választott tag nem tud eljönni, kérjük, hogy gondoskodjon a helyettesítésről.)

 Az ülés helye: Napközi Bisztró, Szent Miklós tér 2.

 Napirendi pontok:

 Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása

  1. A Szülői Munkaközösség pénzügyi és munkabeszámolója 
  2. Pedagógusnap
  3. Egyéb: felmerülő javaslatok

Zemlényi Tibor Róbertné Ági 
elnök

----------------------------------------------------------

SZMK Tájékoztatás 2017.05.13.

A Szülői Munkaközösség a Mátyás Öregdiák találkozót, a büfé működtetésével segítette 2017. május 13-án  szombaton. A büfébe a szülők által felajánlott sütemények és szendvicseket is árultuk, melyek készítését ezúton köszönjük mindenkinek! Aki a büfében fogyasztott az egyben támogatta is az iskolát, aminek az összegéről hamarosan beszámolunk.

----------------------------------------------------------

SZMK Hírlevél 2017.04.25.

Sikeresen lezajlott a mai napra meghirdetett PALACSINTA NAP.  Kora reggel már volt aki hétre elhozta amit hajnali fél ötkor elkezdett sütni a gyerekeknek. Volt kakaós, házi baracklekváros, eperlekváros, kókuszkrémes, nutellás, túrós, fahéjas, gluténmentes, laktózmentes, csokipudingos, vaníliakrémes, zöld, sárga, rózsaszínű, amerikai palacsinta és még sorolhatnám mi minden. 

A palacsintákat 100 Ft-ért árultuk, de természetesen azok sem maradtak ki a jóból akiknek nem volt zsebpénze.

img_20170425_082351_masolata.jpg Elképesztőek vagytok kedves Anyukák, Nagymamák, és had feltételezzem Apukák! Éreztük a sok szeretetet amivel a napfelkelte előtt serénykedtetek azért, hogy a gyerekeknek legyen egy jó napja na és nem utolsó sorban, hogy az iskola fejlődjön szépüljön. Mindenkinek üzenjük, (így annak is aki most nem tudott rész vállalni a közös munkában) hogy megérte, mert 120 000 Ft támogatást adtak a gyerekek, aminek a gyümölcse a napközbeni környezetüket fogja díszíteni. Köszönjük azoknak az anyukáknak és nagymamáknak a segítségét is akik az árulásban váltották egymást és segítették, hogy gördülékenyen teljenek az óra közti szünetek egészen délig.

Hamarosan jelentkezünk egy kisebb összefoglalóval is, hogy mi minden történt az idén, (mire költöttünk a Katalin bál óta, milyen felújítások történtek) hiszen sokszor alig vesszük észre, hogy megújul egy egy sarok, vagy elkészül valami, amit régóta terveztünk, hogy megvalósítjuk. 

És még egy üzenet a gyerekektől: a NUTELLÁS palacsinta nagyon fontos! Kéretik otthon gyakrabban előtérbe helyezni, ha lehet és egy kis ételszínezékkel megfestett csomagolásban úgy látszik kelendőbb azoknak is akik csak kevesebbel is beérik.

Üdvözlettel: Zemlényi Tibor Róberné és Hámornyikné Csemeczki Zita

 ----------------------------------------------

Hamarosan kezdődik a tavaszi szünet. (április 13-23 között)

Kéjük kísérjétek figyelemmel oldalainkat, mert az udvar rendbetételéhez szorgos kezek segítségét várja az iskola továbbra is!

palacsinta_2017.jpg

-----------------------------------------------------------

Kedves Szülők! Ezúton meghívjuk a Pomázi Mátyás Király Általános Iskola 

Szülői Munkaközösségének gyűlésére,

2017. február 28-án kedden 18 órától,

Gyere el, rád is számítunk! (Az ülés nyilvános, ezért mindenkinek van tanácskozási joga, de szavazati joggal csak a választott szülői képviseleti tagok rendelkeznek. Amennyiben az osztályonként két választott tag nem tud eljönni, kérjük, hogy gondoskodjon a helyettesítésről.)

 Az ülés helye: Pomázi Mátyás Király Általános Iskola első osztályterme

 Napirendi pontok:

1. Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása

2. A Pomázi Nebulókért Alapítvánnyal való közös munka megvitatása, 2017 tavaszi és nyári munkák szervezése

3. Egyéb: felmerülő javaslatok

 Zemlényi Tibor Róbertné Ági 
elnök

katalin_bal_2016.png

 

Katalin Bál beszámoló

A Szülői Munkaközösség ismét sikeresen rendezte meg 2016 november végén a Katalin bált, amelyre elsősorban a Pomázi Mátyás Király Általános iskola udvarának rendezésére gyűjtött. A rendezvény alatt a Művelődési Ház megtelt jókedvű szülőkkel, tanárokkal és támogatókkal, akikkel együtt egy nagyon kellemes estét tudhatunk magunk mögött. A zenét a Zanzi Party Dance szolgáltatta. A több mint 60 tombola ajándék felajánlások között idén nem egy nagyobb értékű is volt: a Kompas utazási iroda 2 éjszakás szállást ajánlott fel a Thermana Park Lasko négycsillagos szállodájában Szlovéniában (2 felnőtt 2 gyermek részére), de ezen felül egy Wellnes hétvégét is ajándékozott két főre belföldön. Az István Király Gyógyszertár vérnyomásmérőt, a körcsomópontnál lévő COOP 10 000 Ft értékű ajándékkosarat, a Szabó ékszer 10 000 Ft értékű kupont, a ReGe Giros 20 000 Ft készpénzt és négy 5000 Ft értékű utalványt ajándékozott a közösségnek tombola nyereményként. A sok-sok támogató között ott volt az ICO, a Drogerie Markt, a Kőhegy Patika, a Vörösmarty Gyógyszertár, A Nilworkt Kft., a NIL Fitness, Színpompa festékház, a Botanic, A Jutka Papír írószer, a Golden- Éden Kft., a Vizimanó Kft., a Pomoptik Bt., a Flott étterem, a Női Gardrób, A Szökő Cukrászda, a Caffé Bonbon csokoládébolt, az Igazi Oliva Bolt, az Nagy Gábor Autósbolt, a Hajni Virág,  a Márti Virág, a Tímea Virág, a Lily Gyermekruhabolt, a Csikóvár étterem, 1.b osztály, a 3.a és a 8. c osztály, Ségér Mihály, és nem utolsó sorban a TARGET Security Kft. aki vigyázott ránk! Köszönet a sok szülőnek aki sütit sütött, szendvicset készített, asztali díszt alkotott, járta a várost plakátokkal, kapcsolatot tartott a támogatókkal, segített berendezni a nagytermet! Köszönet a fellépő gyerekeknek, tanároknak és szülőknek, hogy egy színvonalas műsort láthattunk a bál megnyitásaként. Külön köszönet Moravecz Kati, Sós Zsolt szülőknek és Gillinger Gréti tanár néninek, akik a jegyeket árulták, Kapornai Tímea szülőnek és Zemlényi Áginak, akik segítettek a szervezésben, a Schmidt házaspárnak akik a vendégek kiszolgálásában állták a sarat. Köszönet a gyerekeknek, akik a tombolát árusították és a több mint 1000 tombolával 200 000 ezer forintot meghaladó összegű támogatást szereztek az iskolájuknak! (Palik Bianka, Kovács Noémi, Hámornyik Zita, Auer Ádám). Köszönjük a Művelődési Ház dolgozójának, Strausz Péternek a türelmét és a készséges segítségét egész éjjel.

A bálon 540 000 forint támogatás gyűlt össze, amellyel egy nagyszerű iskolát fogunk segíteni. A weboldalainkon folyamatosan tájékoztatni fogunk mindenkit arról, hogy mire, hogyan költünk belőle! Ami a legfontosabb viszont, hogy, nem csak pénzzel tudunk emellé a közösség mellé állni! Aki figyeli az iskola vagy a Szülői Munkaközösség honlapjait, facebook oldalait az könnyen csatlakozhat hozzánk, hogy szebbé jobbá tegyük a Mátyás iskola gyermekeinek környezetét, hiszen minden kézre szükség lehet, legyen az az udvaron egy kis kubikos munka, betonozás, egy díszterem kialakítása, vagy akár egy világhíres kerítés festése. Aki pedig többet szeretne megtudni rólunk, és a következő évben tervezett munkáinkról, kérjük tekintse meg a támogatói kisfilmünket is, amely a Bálon levetítésre került és amely elérhető az internetes oldalainkon is.

Hámornyikné Csemeczki Zita

a SZMK elnökhelyettese

reklam2016.jpg

 

 -----------------------------------------------------------

Kedves Támogatóink!

2016. november 26-án sikeresen lezajlott az Iskolánkat támogató KATALIN BÁL. 

Köszönjük a sok-sok adományt, hozzájárulásokat és a jó hangulatot! A bálról, és az érkezett támogatásokról  hamarosan részletesen beszámolunk! 

Üdvözlettel: SZMK

 ---------------------------------------------------------------

Elkészült végre a játszótér az iskolánkba amire annyi ideje vártunk!

Holnap azaz október 28-án pénteken a második szünetben 9.45-kor
a Nebulókért Alapítvánnyal közösen a Szülői Munkaközösség
átadja a gyerekeknek,  hogy mielőbb kipróbálhassák!

Köszönjük mindenkinek a segítséget és azt a sok sok adományt!
Nélkületek nem jött volna létre!
Aki tud jöjjön el és nézze meg! Nagyon szép!

fenykep0128_1.jpg

TOVÁBBTANULÁS NYOLCADIK UTÁN POMÁZ közelében

A nyolcadikosoknak létrehoztam egy blogot ahol összegyűjtöttem a környék középiskoláit, ahová jelentkezhetnek. Az oldal fejlesztés alatt van de kb.: 1 hét múlva már rajta lesznek a lehetőségek, dátumokkal, felvételi tájékoztatókkal. Ide kattintva megtalálod!

Hámornyikné Csemeczki Zita

plakatt_katalin_bal_2016.jpg

fenykep0049_masolata.jpg

fenykep0050_masolata.jpgVégre megérkezett a játszótér és ma elkezdték a telepítést. Ha az időjárás is velünk lesz, hétvégén már játszhatunk rajta.

 

 

 

Már csak pár napot kell aludni és....

a_jatszoterunk.jpg

 

 

 

 

------------------------

Kedves Szülők!

Ezúton meghívjuk a Pomázi Mátyás Király Általános Iskola Szülői Munkaközösségének gyűlésére,

2016. szeptember 27-én kedd 18 órától

Gyere el, rád is számítunk! (Az ülés nyilvános, ezért mindenkinek van tanácskozási joga, de szavazati joggal csak a választott szülői képviseleti tagok rendelkeznek. Amennyiben az osztályonként két választott tag nem tud eljönni, kérjük, hogy gondoskodjon a helyettesítésről.)

Az ülés helye: Pomázi Mátyás Király Általános Iskola ebédlője

Napirendi pontok:

  1. Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása
  2. "Arizona"  program megvitatása (A tanárok számára a zavartalan tanítás, a tanulóknak a zavarmentes, nyugodt tanóra biztosítására.)
  3. 2016/2017 évi munkaterv, célok megfogalmazása
  4. Katalin bál szervezése
  5. Egyéb: felmerülő javaslatok

Zemlényi Tibor Róbertné Ági 
elnök

------------------------

Kedves Szülők!

Szeptember 17-én szombaton családi nap lesz az iskolában. Játék, főzés, pihenés. Gyertek el, kapcsolódjunk ki a gyerekekkel és a tanárokkal együtt! (részleteket a héten kapjuk meg az iskolától)

-------------------------

Kedves Szülők!
Molnár-Bruder Géza igazgató úr szeretettel vár minden érdeklődő szülőt 2016. szeptember 12-én, 17.00-tól iskolánk tornatermében a szülői fórumra! Megjelenésünkre feltétlen számítanak!

Rövid beszámoló a közös szülőiről:

- Molnár-Bruder Géza nem győzte megköszönni azt a sok segítséget ami a nyáron történt. Igaz sokan így vagyunk ezzel, mert valóban sok változás van már most, de még lesz is!

- Farkas György igazgatóhelyettesként segíti az iskolánkat szeptember 1-től.

- Az udvari nagy sakktáblával már játszhatnak a gyerekek, de még két padot lebetonoznak a tábla körül és a falra is felkerül egy mágneses tábla, hogy többen követhessék a játékot. Ilyen nagy felületen jobban látszik melyik bábu milyen pozícióban van. A sakklogikát fejleszti, amit az oktatásban később szeretnének az iskolában kiemelni. (Sakklogika osztály)

- Az ICO támogatásával hamarosan elhelyezésre kerül a magasugró domb eszközei, de a beszerzése nem egyszerű így egy kis türelmet kér az igazgatónk.

- A salakos pálya karbantartása folyamatos. iskolaidőn kívül olyan gyommentesítő permettel akadályozzák a széleken a növények bekúszását ami nem ártalmas a gyermekekre.

- A kinti padok (nyári tanterem) szintén elkészültek, használhatóak. Még egy kezelés (festés lazúrozás) szükséges a tél beállta előtt, hogy időtálló legyen.

- Új honlapunk készül, órák kérdése és élesedik, addig egy kis türelem. 

- Az iskola szeretné bevezetni az  u.n. "Arizona" programot, amelyet más iskolák már alkalmaznak az órát megzavaró nebulók kezelésére. Ezt előbb véleményeztetni kell a szülői munkaközösséggel és egyéb szervekkel, de érdemes utánaolvasni, hiszen nekünk új dolog a bevezetése.

- Az iskola udvarán a vízelvezetés még nem megoldott, de ajánlottak fel földet az eszközök közé. Ősszel remélhetőleg elterítésre kerül majd és megfelelően kiépül a csapadék útja.

- A szülők által nagyobb összegért épülő udvari játszótér építését napokon belül megkezdik, így az átadása a hó végére megrendezésre kerülhet. 

- Az iskola későbbi évektől testnevelési osztályt is fog indítani, hiszen az udvaron ma már egyszerre többféle sporttal is meg lehet ismerkedniük a gyerekeknek. Ennek a célnak a bővítésére a tornaterem végében egy tanuszoda építését is tervezi az igazgató, melynek megvalósítására pályázati forrást keres.

- Egy szülő felajánlott 100 000 Ft-ot az iskola szépítésére, amely összegből egy második emeleti osztályteremnek a díszteremmé való kialakítását tervezik annak érdekében, hogy a versmondó verseny, prózamondó verseny egyéb színjátszás fellépés méltó helyen kerüljön megrendezésre. A felújítás az őszi szünetben esedékes. 

- Pomáz Város Önkormányzata az iskola ablakainak cseréjére, a falak szigetelésére, valamint a fűtés korszerűsítésére, napelemes rendszer telepítésére pályázott, melynek ősszel várható az eredménye. Nyertes pályázat esetén tavasszal nagy felújítások lesznek az épületben.

- A jelenlévő szülők felvetették, hogy szeretnék ha egy kamera rendszer az udvart is védené, és a folyosókat, ezért annak kiépítése a következő munkaközösségi ülésen megbeszélés tárgya lesz.

- Ebben a tanévben nem lesz ugyan Mátyás gála de sok más érdekes program lesz a 35 éves évforduló keretében. A Tátika idén "retro" formában kerül megrendezésre.

------------

Index cikk: Utolsó pillanatig szórakoztak a csobánkai roma gyerekekkel

---------------------- 

tanc.jpgKedves Segítőink! Kedves Szülők, Tanárok, Gyerekek, Támogatóink!

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek aki a nyáron velünk volt, támogatott, segített az udvar felújításában! Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen közösség dolgozott együtt az iskoláért! 2016.08.31.

----------------------

Pomáz Város Polgármesterétől levél a KLIK - Pölöskei Gáborné részére (2016.08.24.)

Lett helyük a csobánkai gyerekeknek (2016.08.23.) A diákok egy részét a befogadásuk ellen tiltakozó Pomázra küldi a Klik · A megszűnő intézmény tanárairól is gondoskodnak

---------------------- 

Kedves Támogatóink! A korábbi híreinkkel ellentétben sajnos kb.: két hetet csúszik a játszótér átadásának ideje. Sokan rendeltek játszóteret évkezdésre, így a gyártó mégsem tud időben teljesíteni. Reméljük, hogy azért az a két hét hamar eltelik, ha már ennyit vártunk rá! 2016.08.19.

---------------------- 

Néhány legutolsó hír a Csobánkai iskolabezárásról (2016.08.15.):

Csobánka honlapján tájékoztatás arról, hogy augusztus 31-én megszűnik a Petőfi Sándor Általános Iskola Csobánkán és a gyermekek elhelyezéséről csak ez után döntenek! 2016.07.23.

A Népszabadság Online oldalán arról tudósítanak, hogy egyeztetés folyik majd az önkormányzatokkal 2016.07.23.

A Világgazdaság Online oldalán szintén arról írnak, hogy egyeztetés lesz az Önkormányzatokkal 2016.07.23.

Index: Senkinek nem kellenek a csobánkai maradékgyerekek 2016.07.22.

---------------------- 

Kedves Támogatóink!
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Pomázi Mátyás Király Általános Iskola Szülői Munkaközösségének az udvari játékok megvásárlására indított gyűjtéséhez, Vicsi László polgármester – a polgármesteri keretéből870 000 Ft-os támogatást adott, a Pomázi Nebulókért Alapítvány részére, kiegészítve az eddig összegyűjtött adományokat. Megkezdődhet hát az építkezés!

Ezúton köszönjük meg mindenkinek, aki részt vett a gyűjtésben és szívből adakozott, hiszen nélkülük nem jött volna mindez létre! Augusztus 31-én 18-órakor várunk mindenkit az ünnepélyes évnyitóra! 2016.08.15.

A Pomázi Mátyás Király Általános Iskola új játszóterének látványterve :-)

a_jatszoterunk.jpg

---------------------------------

10, 9, 8, 7, 6....... Hamarosan új beszámolót olvashatsz itt a játszótérről! :-) 2016.07.21.

---------------------------------

Hírek a www.pomaz.hu oldalról:

"A Pomázi Mátyás Király Általános Iskola udvarán, a nyár folyamán a sportpálya megújulásával egy időben több udvari megújulás is folyamatban van, melyhez Vicsi László polgármester is anyagi támogatását adja.

Az udvaron készül egy nyári tanterem, melyhez az épület melletti területet megtisztították a bokrokat kivágták a fák alsó ágait visszavágták. Korábban a nyári tanterem az udvar hátsó részén volt, azonban odasütött a nap illetve a sportpálya megújítása során már útban lenne, az asztalok székek elkorhadtak, így a Pilisi Parkerdő anyagi támogatásával és a sportpályáról felszedett és újrahasznosított gumitéglák segítségével az épület mögött a Rákóczi utca mellett készül el a kinti tanterem. Az faanyagot a Pilisi Parkerdő adta a fa felvágását (feldolgozását helyszínre szállítását) pedig a szülői munkaközösség támogatta.  A tanterem padozatát alkotó gumitégla alatti sóderes tükör elkészítését és a gumi lerakását a Pomázi Nebulókért Alapítvány finanszírozta meg így igazi közös projekté vált az ötlet. A területen a fák alsó ágainak metszése, a terület megtisztítása Molnár-Bruder Géza igazgató és Hrabina György karbantartó segítségével önerőből valósult meg.

Tekintettel arra, hogy iskolánkban sakkoktatás folyik, az épület mellett – szintén a Pomázi Nebulókért Alapítvány anyagi fedezetének köszönhetően –, egy nagyméretű sakktábla is készül majd el, melyek mellé az önkormányzat által korábban ajándékba kapott két pad kerül elhelyezésre. A sakktábla mezői beton-járdalapok lesznek a tervek szerint.

Az udvar közepén egy óriási nyárfa állt. A nyárfa elég magas és öreg volt, (belső részében rohadás alakult ki) ezért balesetveszélyes mivolta miatt egy szülő segítségével kivágásra került. Az önkormányzat természetesen a lomb eltakarításában, elszállításában segít.

Iskola ünnepségeihez az udvarunkon épült körszínpad körül lévő rossz állapotban lévő tuják helyett, törökrácsokat fognak elhelyezni és a színpad széléről lepattant vakolatrepedések is kijavításra kerülnek, melynek fedezetét szintén magánszemélyek támogatásából fedezik.

A pedagógusok által használt tanári padlózat is megújulás előtt áll, szintén az önkormányzat hozzájárulása által, továbbá az ebédlőben az eszközök tárolására egy nagyobb beépített szekrény épül.

Az iskolások eddig az épületen keresztül vagy azt megkerülve helyezhették el a kerékpárjukat az iskola udvarán belül. Ha a kapu zárva volt, vagy az előtérben frissen volt felmosva, mindez kellemetlenséget okozott, ezért praktikusan a bejárat mellé az ebédlő ablakai alá fogják áthelyezni a kerékpártárolót. Ehhez csak az ott lévő alacsony magasságú kerítést kellett csak megszüntetni és a falra felcsavarozni a vasszerkezetet így a reggel gördülékenyebben kezdődhet majd a kerékpárosoknak is.

Mindezek mellett Pomáz Város Önkormányzata által épül a sportpálya is, futókörrel, kosárlabdapalánkkal, továbbá az ICO Zrt támogatásával egy magasugródomb, a sportos iskola kialakításáért. A munkálatokat már az iskolások, a tanárok és szülők együtt kezdték meg azzal

A bejegyzés trackback címe:

https://matyasiskolaszmk.blog.hu/api/trackback/id/tr237891506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

matyas.szmk 2015.10.21. 14:43:00

A lapok alján minden oldalhoz hozzászólhatsz, véleményt írhatsz, új információval bővítheted az oldalakat!

matyas.szmk 2018.10.19. 15:49:07

2018. november 24-én szombaton KATALIN Bál. Jótékonysági bál az iskola támogatására.